2007. augusztus 4.        

"NYELV, IDEOLÓGIA, MÉDIA 3."

A NŐI/FÉRFI IDENTITÁS ÉS TAPASZTALAT

Szeged, 2007. szeptember 7-8.
Szeged, Grand Café (Deák Ferenc u. 18.)




































A nyelvhasználat és a hatalom, a nyelvhasználat és az ideológia összefüggéseit vizsgáló, évente megrendezett konferenciát 2005 szeptemberében indítottuk útjára. A lehetséges kutatási irányok közül a mindenkori hatalom és a média viszonyának, illetve a nyelvtudomány ideologikus beágyazódottságának vizsgálatára a nemek szerinti megkülönböztetés nyelvhasználatban tettenérhető összefüggéseit választottuk.






Az első konferencia "A nő helye a magyar nyelvhasználatban" címmel a szexizmus ideológiájának feltárására irányuló kutatómunka hazai eredményeit tekintette át.

2006-ban a hétköznapi élet számtalan területén jelenlévő társadalmi gyakorlat, a nő, a női(es)ség sztereotipikus megjelenítésének, értelmezésének számtalan módját elemeztük.

Az idén is folytatjuk azt a hagyományt, hogy a korábbi konferenciákon kialakult vitákból körvonalazódó tematikát járjuk körül, s reményeink szerint továbbra is kettős céllal születnek majd előadásaink. Egyrészt a hétköznapi élet társadalmi gyakorlatai során használt "nő"/"férfi" kategória jelentése és a reflektáló tényeleges tapasztalata között fennálló konfliktusos viszony értelmezését szeretnénk körüljárni. Másrészt szeretnénk kritikusan újragondolni azt is, meddig mehet el a feminista igényű elemzés (nyelve), milyen korlátai lehetnek/lehetnének az egyes tudományágakban az absztrakciónak. Miként lehetséges a személyes hitelesség és a tudományos igényű általánosítás között feszülő ellentmondás feloldása? A harmadik konferenciára olyan előadásokat várunk,

  • amelyek az élet különféle területeiről származó szövegekben és vizuális reprezentációkban megjelenő "női"/"férfi" identitás sajátosságait vizsgálják,
  • amelyek a megjelenítés és az adott női közösségek élettapasztalatainak egymáshoz való viszonyát elemzik,
  • amelyek saját beszédmódunkat vizsgálják abból a szempontból, hogy tudatosan beépítjük-e, vizsgáljuk-e a társadalomban kutatóként elfoglalt helyünket, megélt életutunk relevanciáját a kutatás különböző szakaszaiban.
Ez utóbbi kapcsán arra keressük a választ, hogy elemzéseinkben, kritikáinkban miként és mikor élünk, illetve mikor nem élünk a "tapasztalatra" való hivatkozással, illetve ennek révén kinek, milyen "nőnek"/férfinak" lesz egyáltalán tapasztalata. Kísérletet teszünk tehát az életútra, a tapasztalatra hivatkozás során előálló kutatott és kutató nő/férfi-identitás határmezsgyéjén észlelhető dinamika feltérképezésére.


Regisztráció

Regisztrációra szeptember 7-én, pénteken, délelőtt 10-től és szeptember 8-án, szombaton reggel 9-től a konferencia helyszínén lesz lehetőség. A konferencia részvételi díja 6000 Ft, nappali tagozatos PhD-hallgatóknak 4000 Ft. Ez magában foglalja a kávét, üdítőt, a péntek esti fogadást és a szombati szendvics-ebédet is. A regisztrációt nem akarjuk előzetes befizetéssel bonyolultabbá tenni, viszont a helyszínen csak készpénzt tudunk majd elfogadni (kártyát, a megfelelő technikai eszközök hiányában, sajnos nem).






A konferencia résztvevői


Szálláslehetőségek

Azoknak a résztvevőknek, akik nem az Apáthy vagy a Móra Kollégium vendégszobáiban kérnek szállást (itt csak korlátozott számban állnak rendelkezésre helyek, ezért ezt a lehetőséget először az előadóknak ajánljuk föl), a következő szállásokat javasoljuk:






Kata Panzió
Bolyai János u. 15.
62/311-258

Korona Szálló
Petőfi sgt. 4.
62/555-787

Mátrix Hotel
Zárda u. 8.
62/556-000



Megközelítés

A konferencia színhelye a Grand Café (Deák Ferenc u. 18.) (A vasútállomástól induló villamossal érkezve a Széchenyi téren kell leszállni.)

Utazás: Szeged és Budapest között óránként jár vonat. Ezek egyik fele gyorsvonatként közlekedik, ezért nem kell rá helyjegyet váltani, másik fele helyjegyes, de kényelmesebbek a kocsik. A menetidő kb. 135 perc.


Képek a korábbi konferenciákról